Visszatérés a múltba

A sókitermelés története

A tordai sóbánya történetének első lapjait állítólag Dacia római megszállása alatt írták, amikor a város a latin Potaissa nevet viselte – ez az időszak Erdélyben egybeesett a vas, az érc, az arany, az ezüst és a só szisztematikus kitermelésének kezdeteivel. A só kitermelése valószínűleg már a római korban elkezdődött, ám erről a tevékenységről nincs egyértelmű bizonyíték. Lehet, hogy a nagy középkori és modern kori (a 20. század első harmadáig zajló) kitermelések és a régi tárnák boltozatainak összeomlása, amelyet a sós tavak megjelenése követett, elpusztították az ősi kitermelés nyomait.

Ezért úgy véljük, hogy a mai értelemben vett sóbányászat kezdete a 11– 13. század táján keresendő.

1075-ben a magyar kancellária egy Erdélyre utaló dokumentumban megemlíti a sótárnák vámját „a Torda nevű erődnél, azon a helyen, amelyet magyarul Aranyasnak és latinul Aureusnak neveznek”. A tordai erőd abban az időben szerepet játszott ezeknek a stratégiai fontosságúnak ítélt erőforrásoknak a védelmében.

Azonban az első dokumentum, amely kifejezetten sóbánya létezéséről szól Tordán, 1271. május 1-jén keltezett, és a magyar kancellária adta ki. Ezzel az okirattal a „Tordai sóbányát” az erdélyi káptalannak adományozták. Ezt követően mind az esztergomi, mind pedig a gyulafehérvári káptalan, illetve az erdélyi püspök kiváltságokat kapott a tordai bánya sójának felhasználására.

A dokumentumok a tordai sóbányát a régió legfontosabb ellátási forrásának nevezik.

1075-ben a magyar kancellária egy Erdélyre utaló dokumentumban megemlíti a sótárnák vámját „a Torda nevű erődnél, azon a helyen, amelyet magyarul Aranyasnak és latinul Aureusnak neveznek”. A tordai erőd abban az időben szerepet játszott ezeknek a stratégiai fontosságúnak ítélt erőforrásoknak a védelmében.

Azonban az első dokumentum, amely kifejezetten sóbánya létezéséről szól Tordán, 1271. május 1-jén keltezett, és a magyar kancellária adta ki. Ezzel az okirattal a „Tordai sóbányát” az erdélyi káptalannak adományozták. Ezt követően mind az esztergomi, mind pedig a gyulafehérvári káptalan, illetve az erdélyi püspök kiváltságokat kapott a tordai bánya sójának felhasználására.

A dokumentumok a tordai sóbányát a régió legfontosabb ellátási forrásának nevezik.

1867-ben Johann Fridwaldsky ásványkutató kijelentette, hogy „ezek az aknák méltók a legnagyobb csodálatra és érdeklődésre”, mivel „annyira híresek, hogy szinte párjuk sincs az egész keleten”.

Úgy tartják, hogy a tordai sóbányában a sót csak szabad emberek termelték ki. A bányászokat egyéves időtartamra, január 7-étől alkalmazták. A fizetés évi 12 forint volt. A sóvágók közös ajándékot kaptak a négy fontos ünnepen (karácsony, húsvét, pünkösd és mindenszentek napja): egy boroshordót, egy ökröt és 100 kenyeret. Időnként az ökröt 4 forintért visszavásárolták tőlük, illetve két forintért a kenyeret is.

A bányászati tevékenység visszaszorításának története

A tordai sóbánya a kezdetekkor Erdély egyik legfontosabb sóbányája volt, amely a régió fő ellátási forrását képezte. 1840-től kezdve a társadalmi és gazdasági körülmények miatt a tordai sóbánya sókitermelését csökkentették, és a sókitermelési tevékenységek koordinálását a marosújvári sóbánya vette át.

Az I. világháború után a sóhasználat állami monopóliummá válik. Ez, a kitermelés termelékenységének csökkentésével együtt, oda vezetett, hogy 1932-ben beszüntették a tordai sóbánya bányászati tevékenységét.

A bezárást követően a tordai sóbánya egy időre feledésbe merült, egészen a II. világháborúig, amikor a város lakossága légi támadások esetén menedékként használta. A sóbánya célja már akkor is az volt, hogy megvédje a közösséget, és jótékony hatással legyen a számára. Mindig is a közösségi élet fontos részét képezte, biztonságot és egészséget biztosítva.

Sóbányánk 1950-től kezdődően sajtraktárként is szolgált – ezt a Ferenc József szállítási galéria első 500 méterében alakították ki. 1992-ben ezt a mélység kínálta kincset turisztikai látványosságként megnyitották a nagyközönség számára.

A tordai sóbánya újjászületésének története

2008-ban a sóbányában széleskörű modernizációs és átrendezési folyamat indult, majd 2010-ben újra megnyitották turisztikai használatra. A bányászathoz és a só szállításához használt berendezések kiváló állapotban maradtak fenn, és a gondosan elvégzett korszerűsítési munkálatoknak köszönhetően a sóbánya  egy nemzetközileg elismert turisztikai célponttá vált, a sóbányászat valódi múzeumává.

A só egykor a kereskedelemben kapható egyik legdrágább termék volt, mivel rendkívül nehéz volt beszerezni. Manapság az emberek közötti „értékes” és tartós kötelékek szimbóluma. A só szerencsét hoz. És a tordai sóbánya esetében azt mondhatjuk, hogy a szerencse mindenkit körülvesz.

A tordai sóbánya ma egy egyedülálló természeti látványosság, a világ egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó létesítménye. Egy mágikus hely Erdély mélyén.

Newsletter

[yikes-mailchimp form=”3″]

Online jegyvásárlás

Legyen részese a tordai sóbánya varázsának –  vásároljon jegyet online.

Miért látványos a tordai sóbánya?

  • A tordai sóbánya egyedülálló hely a világon.
  • A föld alatti galériák varázsa semmihez sem fogható élményt nyújt.
  • A tordai sóbánya az egészség és a szerencse természetes forrása.